/Juhász Gyula/

Magyartanár vagyok, a józsefvárosi Vajda Péter Ének-zene Testnevelés Tagozatos Általános Iskolában tanítok. Nyolcadik osztályban Ady hazafias versei és Vallomás a patriotizmusról című újságcikke kapcsán elkezdtünk beszélgetni a gyerekekkel arról, mit jelent a haza, hazafiság, mit jelentett magyarnak lenni az I. világháború időszakában és mit jelent ma. Az értékes és értelmes gondolatok, álláspontok ütköztetése során fogalmazódott meg bennem a gondolat: kár volna a 14-15 évesek gondolatait a szél szárnyára bízni, talán nem volna értelmetlen írásban is rögzíteni azokat. Ezért tanítványaimat arra kértem, írjanak 1-2 oldalas házi dolgozatot „Magyarnak lenni 2004-ben” címmel. Minden egyéb tartalmi és stilisztikai kérdést rájuk bíztam.  

Álljon itt egy – szándékaim szerint reprezentatív – válogatás a Vajda Péter Általános Iskola 8.t osztályos tanulóinak gondolataiból! A szerzők között van jómódú és szegény, értelmiségi családból és hátrányos helyzetű környezetből származó, roma és többségi magyar származású, kárpátaljai magyar és mongol is. Talán nem tanulság nélkül való szembesülni azzal, hogy a mai nyolcadikosoknak mi jut eszébe e „nagy és felnőttes” kérdésről, a patriotizmusról. Őszinte örömömre a gyerekeknek a témáról nem hangzatos szólamok, általánosságok, hanem a mindennapok problémái, tapasztalatai jutottak eszükbe.

Sokaknak a magyarságról a közelmúltban lezajlott athéni olimpia „ugrott be” – úgy pozitív, mint negatív értelemben:

„Az olimpián nagyon büszke voltam, mikor a magyarok sorra nyerték az aranyérmeket, de mikor kitört a doppingbotrány akkor pont az ellenkezőjét gondoltam”

Számos dolgozatban jelent meg az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdése, s ezzel kapcsolatban a gyerekek általában pozitív jövőképet vázoltak fel:

„Büszke vagyok országunkra, öröm és megtiszteltetés az Európai Unió tagjának lenni. Úgy érzem, ez a tagság segít országunkon.”

„Én úgy érzem, hogy Magyarország évek múlva egy igen fejlett ország lesz, és én büszkén fogom mondani, hogy magyar vagyok.”

„Az autópályák és autóutak építésével az eddig elszigeteltebb és elhanyagoltabb megyék is bekerülnek az ország gazdaságának vérkeringésébe.”

Ugyanakkor többen felhívták a figyelmet a csatlakozást követő csalódottságra, a globalizáció veszélyeire, magyarságtudatunk megőrzésének fontosságára:

„Amikor beléptünk az Unióba, azt hittük, könnyebb lesz az élet, de nem így lett. Nehéz megélni, mert minden drága.”

„Az Unióban utazatunk, más országokban tanulhatunk, de attól, hogy más országban tanulunk, élünk, dolgozunk, attól még nem szabad elfelejtenünk, hogy magyarok vagyunk.”

„Meg kell tartani és megörökíteni hagyományainkat, népszokásainkat és nem kellene mindig majmolni a Nyugatot mindenben.”

Sokan foglalkoztak Magyarország és általában a magyarok megítélésével, a külföldiek szemével:

„A külföldiek azt mondják, hogy a magyar olyan, aki ha megsebesül, akkor megáll és nyalogatja a sebeit, ahelyett hogy bekötné és továbbmenne.”

„Az elég rossz, hogy más országokban nem tudják, hogy hol van Magyarország a térképen.”

Több gyerek foglalkozott az épített és természeti környezet megóvásával, mint a magyarság legfontosabb feladatainak egyikével:

„Talán, ha nem szemetelnének, Magyarország az egyik legszebb ország lenne.”

„Nem kell rögtön nagy távlatokban gondolkodni. Az országnak már az is jó lenne, ha minden ember csak maga körül tenne rendet. Gondolok itt arra, hogy ha nem szemetelnénk, ha úgy végig tudna sétálni az ember egy utcán, hogy nem találkozik állati ürülékkel, már sokkal szebb lenne az ország külalakja.”

Sokan számoltak be az ország megítélésével kapcsolatban is kedvezőtlen utcaképről, a rossz közbiztonságról. Sajnos a józsefvárosi gyerekeknek ez alapélmény:

„Nem szeretem az utcán kéregető, csavargó, csöves embereket. Külföldön kevesebb ilyen embert láttam, mint Magyarországon. Külföldön nagyobb biztonságban éreztem magam.”

„Szerintem az utcai hajléktalanok sem túl szép látvány a külföldiek számára, arról nem is beszélve, hogy aki este tíz után végig mer menni a VIII. kerület utcáin, az szerintem a világ egyik legbátrabb embere.”

Van, aki a fent felsorolt problémákat nemcsak látja, de megoldásukra is törekszik:

„Szerintem egy magyar ember nemcsak magának él, hanem a többi magyarért és az országért is. Tesz a körülötte lévő környezetért, a többi élőlényért és embertársaiért (gondolok itt a hajléktalanokra, a fogyatékosokra és a külföldiekre is).”

Akad olyan is, aki minden hibája ellenére szereti a várost:

„Jó itt lakni Budapesten, szeretek a városban sétálni, bámészkodni, így mindig rádöbbenek, hogy nagyon szép helyek is vannak.”

Többen kötötték össze a magyarságtudatot nemzeti kulturális értékekkel:

„Szerintem az az igazi magyar, aki ismeri saját irodalmát és tud az íróktól verseket.”

„Büszkék lehetünk magyar tudósainkra, orvosainkra és azokra az emberekre, akik kimentek szerencsét próbálni és szép eredményeket értek el külföldön.”

Egy mongol származású tanuló egy rövid egyenletben így látja a kérdéskört:

„Magyarnak lenni 2004-ben = embernek lenni 2004-ben”

Egy gyakorlatiasabb megközelítés szerint pedig:

„És persze azért is jó magyarnak lenni, mert a magyar nők a legszebbek.”

Eddig a fogalmazás-mozaik. Darabjai talán nehezen összeilleszthetők, de számomra mégis teljes képpé állnak össze. Egy felnövekvő generáció gondolatainak, magyarságtudatának pillanatfelvételévé.